Fekete erdő torta: egy klasszikus desszert története és tippek elkészítéséhez
A fekete erdő torta az egyik legismertebb és legkedveltebb német édesség, amelyet világszerte imádnak. Ez a gazdag, mégis könnyed torta tökéletes választás különleges alkalmakra, de bármely napot ünnepivé varázsolhat vele az ember.
A fekete erdő torta eredete
Annyi tudunk, hogy a sütemény német eredetű és egyáltalán nem a Fekete erdőből származik. A név eredetéről több elmélet is született, ezek közül néhányat megemlítenék:
- A cseresznyepálinka (Kirschwasser), amely hagyományosan a torta fontos összetevője származik a Fekete erdő térségéből
- A torta megjelenése hasonlít a Fekete erdő térségében lakók népviseletére
- A torta 1930-as megjelenését Erwin Hildenbrand nevéhez fűzik, ő pedig több évet dolgozott a már említett térségben
Ami viszont biztos, hogy az első ismert és visszakereshető recept az 1930-as évekből származik, és azóta számos változata született.
Hogyan készül a fekete erdő torta?
Ahogy említettem, a torta megjelenése óta eltelt közel 100 év alatt többféle változata is megjelent. Ami viszont biztos, hogy a torta alapja a csokoládés piskóta, amely rétegezve van cseresznyés töltelékkel, tejszínhabbal és néha cseresznyepálinkával.
Az elegancia jegyében a külső krém jellemzően fehér, és csak a csokis piskóta közé kerül a csokis-tejszínes krémből. Ám a saját tortádnál már rajtad áll, hogy ezen módosítasz, és létrehozod a saját változatodat, ahol a csokis-tejszín van kívül is.
Díszítési javaslatok
Ha mégis szeretnéd feldobni a megjelenését, az alábbi díszítési ötletek inspirálóak lehetnek:
- Csokoládéforgácsok: Az oldalára és a tetejére szórva elegáns megjelenést ad.
- Tejszínhabrózsák: A torta tetején egyenletesen elosztva látványos hatást kelt.
- Koktélcseresznye: Minden tejszínhabrózsa tetejére helyezve klasszikus megjelenést biztosít.
- Friss gyümölcsök: Friss meggy vagy cseresznye természetes és modern érzetet ad.
Tálalási tippek
A tortát érdemes hűtött állapotban tálalni, mert így a krémek tökéletes állagot biztosítanak. Ne feledd, ebben a sütiben sok a tejszín, ami a hab állagot csak hűtve tudja megőrizni. Máskülönben megolvadhat és vagy összeesik vagy el is folyik.
Pont azért, mert egy könnyű habos-krémes sütiről beszélünk, egy éles tortaszeletelővel könnyen szeletelhető. Mellé kínálhatsz egy csésze frissen főzött kávét vagy egy pohár desszertbort, hogy teljes legyen az élmény.
Tárolás és fogyasztás
A fekete erdő torta a legfinomabb frissen, hiszen a meggy töltelék levet ereszthet, ami jobb esetben csak a piskótát áztathatja el, de rosszabb esetben a meggyél elszínezheti a külső krémréteget. Ha mégis marad belőle, légmentesen zárható edényben, hűtőben tárold, de 1-2 napon belül fogyaszd el.
Miért szeretjük a fekete erdő tortát?
A teljesség igénye nélkül például a következők miatt:
- Gazdag csokoládéízének és könnyű tejszínes krémjének tökéletes harmóniája van.
- Frissítő gyümölcsös tölteléke miatt nem lesz túl nehéz desszert.
- Variálható recept, így mindenki a saját ízlésére szabhatja.
Ez a desszert nem véletlenül áll a klasszikus desszertek élvonalában. Ha egyszer kipróbálod, garantáltan újra és újra elkészíted majd! 😊

Fekete erdő torta
Hozzávalók
A tészta
- 99 gramm vaj
- 114 gramm étcsokoládé
- 225 gramm tojás sárgája ez kb 9-10 tojás
- 375 gramm tojás fehérje ez kb 15 tojás
- 249 gramm cukor
- 114 gramm liszt
- 99 gramm cukrozatlan kakaópor
- 3 gramm sütőpor
Meggy töltelék
- 300 gramm meggylé
- 200 gramm meggy befőtt
- 40 gramm keményítő
- 50 gramm cukor
Cseresznyepálinkás fehér tejszínhabkrém
- 20 gramm porcukor
- 10 gramm cseresznyepálinka
- 8 gramm lapzselatin
- 40 gramm víz
- 300 gramm tejszínhab
Kakaós tejszínhabkrém
- 20 gramm kakaópor
- 40 gramm víz
- 30 gramm porcukor
- 8 gramm lapzselatin
- 300 gramm tejszínhab
A díszítéshez (ezek közül választhatod mindet, vagy csak néhányat)
- 200 gramm tejszínhab
- 50 gramm csokoládéforgács
- 50 gramm cukrozott cseresznye
Teendők
A tészta
- A vajat és a csokoládét egy tálban olvaszd fel (ekkor kb: 40°C-os lesz.) Ezt megteheted víz felett vagy indukciós tűzhelyen, a lényeg, hogy a csoki ne égjen meg.
- Az olvadt csokoládéhoz és a vajhoz keverd hozzá a tojássárgáját, figyelj arra, hogy csomómentesen keverd el.
- A tojásfehérjét a cukorral verd habbá.Ne verd túl, a fehérjének sűrűn folyós állagúnak kell lenni.
- A kész fehérje hab egy kis részét keverjd hozzá a sárgájás alaphoz (ezzel lazítsd fel), majd keverd hozzá az így fellazított habhoz a többi fehérjét. Figyelj arra, hogy a sárgájához (mint sűrűbb részhez) keverd a fehérjét, hogy biztos mindenhol egyenletesen elkeveredjen.
- Keverd el a lisztben a szitált kakaóport és a sütőport. A tojásos-csokis masszához keverd hozzá a lisztes keveréket. Addig kell keverni a masszát, míg majdnem a felére össze nem esik és míg ki nem fényesedik..
- Oszd szét a tésztát 4 fele, és süsd meg 180 C-on 22 centis tortakarikában. (Ez kb 10-12 perc, de tűpróbáig süsd)
A meggyes töltelék
- A meggylé egy részét keverd csomómentesre a keményítővel.
- A maradék meggylevet forrald fel a cukorral, ha felforrt, akkor öntsd hozzá a keményítős részt is és forrald újra besűrűsödésig. (Célszerű levenni a tűzhelyről a cukros részt, amíg beleöntöd, nehogy megégjen).
- A tűzhelyről levéve keverd bele a lecsepegtetett meggyet is.
Cseresznyepálinkás tejszínes krém
- Nagyjából 60 fokosra melegített vízben oldd fel a zselatint.
- Verj kemény tejszínhabot.
- A pálinkában oldd fel a porcukrot, majd ha a zselatin 30 fokosra hűlt, akkor keverd bele.
- Óvatosan (2-3 adagban) forgasd össze a pálinkás részt a keményre vert tejszínnel, és felhasználásig tedd hűtőbe.
Kakaós tejszín
- 60 fokos vízben oldd fel a zselatint (figyelj arra, hogy ne főzd sokáig, szükség lesz a folyadékra)
- Verj kemény tejszínhabot
- A porcukrot keverd el a kakaóporral, és keverd hozzá a zselatinos vízhez.
- Keverd össze a kakaós részt és a tejszínt, ha kész vagy, tedd hűtőbe.Figyelj: ne verd túl a tejszínt, mert ikrás lesz, és azt már nem tudod javítani (azaz kuka), és számíts arra, hogy a kakaó vizet von el, így kissé sűrűbb lesz az állag.
Az összeállítás
- Tedd az első piskótalapot tortakarikába, a krémeket pedig nyomózsákba.
- Körkörösen haladva nyomj a nyomózsákból a piskótára egymás után mind a 3 krémből (ha megvolt a 3, de még van hely, kezdd elölről)
- Tegyél rá egy következő piskótát, és azt is hasonlóan nyomózsákból krémezd meg. Tetszetősebb a végeredmény, ha változtatsz a sorrenden, és két egyforma színű nem kerül egymás fölé.
- A többi réteggel is járj el hasonlóan, majd tedd hűtőbe a tortát, hogy egy kissé megdermedjen.
- Vedd le róla a tortakarikát, és burkold a külsejét cukrozott tejszínnel. (Használhatsz díszítésként fésűs kártyát, cseresznyét, csokiforgácsot, stb)