Barion Pixel

Sand felvert

Sand felvert

Sand felvert – A Különleges Piskóta

A sand felvert tulajdonképpen nem más, mint egy normál piskóta és a dobos felvert „szerelemgyereke”. Ha hallottál már a piskótákról, de a sand felvert kifejezés kicsit idegenül cseng, ne aggódj – nem vagy vele egyedül. A név hivatalos, a technika zseniális, a végeredmény pedig egy elképesztően finom, szaftos és stabil piskótaalap, amit legutóbb például egy oroszkrémtorta alá készítettem. (Spoiler: nagyon is jól működött.)

Mi is az a sand felvert?

A „sand felvert” egy speciális piskótatészta, amit a meleg eljárással készítünk. Ez azt jelenti, hogy a tojásokat nem hidegen kezdjük habosítani, hanem gőz fölött, cukorral együtt, nagyjából 50 °C-ra (vagyis csípősre) melegítjük. Ezután levesszük a gőzről, és géppel habosítjuk tovább, egészen addig, míg ki nem hűl. Végül jön a liszt, majd az olvasztott vaj – és mehet is a sütőbe.

Miért jó ez a módszer?

A válasz egyszerű: stabilabb, selymesebb és finomabb végeredményt kapunk. A gőz fölötti melegítés segít abban, hogy a tojás gyorsabban és erősebben habosodjon, a cukor pedig tökéletesen feloldódik már az elején. Az így kapott hab krémesebb, nem olyan „száraz” levegős, mint a hideg felvert esetén.

Nem csak profiknak való

Bár a „Sand felvert” neve talán egy szakkönyv lapjaira kívánkozik, maga az elkészítési mód abszolút otthon is kivitelezhető. Nincs benne semmi bonyolult – egy kis odafigyelés, hőmérséklet-érzékelés (avagy ujjpróba: csípős legyen, de ne égesse le a kezed), és máris egy profi minőségű piskótával dolgozhatsz.

Mikor érdemes Sand felvertet használni?

Ez a fajta tészta különösen jól működik ott, ahol kell egy kis tartás, de nem szeretnénk sem roppanós állagot, mint mondjuk egy tart tésztánál, sem pedig nagyon magas piskótát (mint a hagyományos szivacspiskótánál). Így például jól használhatod az oroszkrém tortánál, vagy elegánsabb, krémesebb süteményeknél.

Ha valami elegánsabbat, kifinomultabbat készítenél, mint egy hagyományos piskóta, de nem akarsz vajjal vagy olajjal túlterhelt tésztát – a Sand felvert a megoldás. Ez a tészta tartós, nem morzsálódik, nem ázik el könnyen, mégis puha. Krémes töltelékek alá tökéletes választás, és ha nagyon muszáj, akkor jól bírja a fagyasztást is.

Ne ijedj meg a technikától! Ha már egyszer elkészítetted így a piskótát, utána nehéz lesz rá „bönyolultként” hivatkozni. A különbség látványos – és ízben is érezhető.

Sand felvert

Sand felvert

Hozzávalók
  

  • 3 db egész tojás
  • 60 gramm cukor
  • 60 gramm finomliszt
  • 15 gramm olvasztott vaj

Teendők
 

  • Gőz fölött a cukrot és a tojást kezd el keverni, míg el nem éri az 50 C-ot.
    Nem kell habosítani, csak annyira keverni, hogy ne főjjön meg az alja és a cukor olvadjon. (Vagy hőmérővel méred az 50 C-ot, vagy akkor veszed le, amikor "csípi" a kezedet a meleg)
  • Vedd le a tűzről és robotgéppel habosítsd addig, amíg az edény ki nem hűl.
  • Add hozzá a szitált lisztet, majd utána az olvasztott vajat. (Tényleg olvaszd meg a vajat, hogy könnyebb legyen elkeverni.)
  • Tedd egy sütőpapírral bélelt tortaformába. Ez a mennyiség egy 24 cm-es formához lesz elég.
  • 180 C-ra előmelegített sütőben süsd készre.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.